Erdélyi kopó története

            A történelmi-régészeti kutatások szerint őseink a Kárpát-medencébe az agarak és pásztorkutyák mellett robusztusabb testu „kopóféléket” is hoztak. Ez a kopó a Belső Ázsiai eredetű, tudósok által tatár kopónak nevezett fajhoz tartozott.  Matolcsi, Standeisky szerint az így behozott kopó kereszteződött az itt élő kelta kopóval, kialakitva a pannon kopót. Ez a kutya a ma ismert erdélyi kopó valamint a magyar vizsla közvetlen őse. Valószinüleg hasonló az eredete a többi közép-európai nemzeti kopófajtáknak is, így Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia és a Balkán térség kopóinak. Hivatalosan a neve Erdélyi Kopó, latinul Canis familiaris sagax braco Transsylvanicus
          A kopó szó első előfordulása az Oklevélszótár szerint 1237-bõl "Vdornici de uilla Borost quorum nomina Itol Copou" formában lelhető fel, 1240-ben "Quorum nomina sunt hec Copo Bene Ceke", 1293 : Iwau Leseu Kopou Nuzo Nertheu Lukeu et Thuzon servientes, 1293 k. : Iwan. Lesen. Kapou. Nuzo. servientes eiusdem Alexandri  Predictus Alexander. Iwan. Leseu. Kopou, 1399 : Thomam dictura Kopó, 1422 : Dominico Kopó, 1492 : Vrbanus Kopo, később már Kopou, 1788-ban pedig Koppó alakkal is találkozhatunk. A kopó eredeti jelentése elkapó, megfogó, megragadó.
A legkorábbi színes ábrázolások a Nagy Lajos megbízásából valószínűleg Kálti Márk által összeállított Bécsi Képes Krónikában láthatók. A "Magyarok az őshazában" című miniatúra medvevadászatot ábrázol, a mai kopókhoz hasonlatos kutyákkal. Egy másik képen szarvasvadászat látható, a krónika egy harmadik miniatúráján Hunt lovag pajzsát és zászlaját egy-egy kopófej díszíti. Mátyás királynak, a Rákóczi és Zrínyi családnak mindig voltak kopóik. Különösen nagy becsben tartották az ún. fekete magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt. Feljegyezték, hogy I. Rákóczi Györgynek (1593-1648) világhírű agarai és kopói voltak. Egy 1600-as évekből származó vésett erdélyi serlegen két kopót láthatunk lándzsás medvevadászaton segédkezni. Nagyszámú vadászkutya állomány volt az erdélyi udvaroknak. Az 1666-ban Késmárk környékén vadászó Thököly István gróf pecérei agárral, vizslával és kopóval vadásztak. Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek (1661-1690) 54 vizslája, 83 kopója, 125 agara, Bornemissza Józsefnek a 18. században 80 kopója, 25 agara volt. Vastagh György 19. században készült olajfestményein Újfalvi Sándort ábrázolja egy elejtett medvével és kopókkal, egy másikon pedig vaddisznóval és kopókkal. Az első leírás Pák Dienes tollából származik 1829-ből, a Vadászattudomány írásában. A 19. századig a kopó meglehetősen elterjedt volt a Kárpát medencében. Többféle elnevezése volt ismeretes: 1729-ig magyar kopónak nevezték, de hívták erdei kopónak, hosszú lábú erdélyi kopónak, fekete erdélyi kopónak, vörös kopónak, alacsony lábú kopónak stb. A korabeli megnevezésekből azonban az is kiderül, hogy nem egy egységes fajtáról, hanem inkább fajtacsaládról beszélhetünk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a fajta különböző egyedeiben ma is felfedezhetők ezek az eltérő jegyek. A Kárpát-medence strukturális változásai - mocsarak lecsapolása, erdővel borított területek lecsökkenése - miatt a kopós vadászat az erdélyi hegyvidéki területekre szorult vissza.
Jellegzetes munkája során három-öt kutyából álló füzérben használják, de egyedül is dolgozik. Két fajta kopózást ismerünk itt Európában. A nyugati és a keleti kopózást. A nyugati kopózásnak az a célja, hogy a rendkívül nagy számú kopófalka elfogja a vadat. Ma már inkább tereplovaglás a cél - és azt lovon követő vadászok jól szórakozzanak. A keleti kopózás rendszerint egy-ket kutyával történik. Célja a nappal nem mozgó vad felkeltése - mozgásba hozása - és a váltókon elálló vadászok lövéshez juttatása. Az erdélyi kopó a nyugat európai tipusú falkakopózásra nem való. Széchenyi István gróf, Erdélyben John Paget angol úr Aranyosgyéresen (Torda megye) 1842-ben, Wesselényi bárók Zsukon (Kolozs megye) a 19. Században probálkoztak  kopókat falkavadászatra használni de nem jártak sikerrel. 1886-ban a "Magyar Vadászeb Törzskönyv"-ben rovatot nyitottak a magyar kopónak, de törzskönyvezése csak a 20. század elején kezdődött, mely az I. világháborúval meg is szakadt. De Erdélyben a két világháború között is népszerű volt a fajta. 1941-ben 27 egyedet írtak össze, de a II. világháború a kopózásnak nem kedvezett. Erdélyben az 194o-es években a kakastollas csendőrök rendőrkutyának használták, ez azonban a kopó hírnevének a későbbiek folyamán nem tett jót. 1921, 1932, 1947 majd 1976-ban kelt romániai törvények az erdélyi kopót dúvadnak mondták ki, mivel szenvedélyes munkája során káros az apróvadra valamint az őz és szarvasállományra, igy a fajta majdnem eltünt. E rendelet jelentősen megtizedelte az amúgy is kis létszámú kopóállományt. Ennek nyílván az ideológiai okai mellett, valószínüleg vadgazdálkodási okai is voltak. 1944 és 1969 között egyetlen almot sem jelentettek be - az FCI nyilvántartása szerint a fajta teljesen kihalt.
Azonban Erdélyben különböző ’’vidéki parasztpuskások’’ kezén továbbra is volt kopó. Többek között Bogdán Imrének az 194o-es években erdélyi kopói voltak. Így amikor Dr. Györffy Lajos (Szamosújvárról menekültek Magyarországra) MVSZ állatorvosa, Fodor Tamás keresni kezdték az erdélyi kopót Bogdán Imrével vették fel a kapcsolatot. Egy máramarosszigeti orvos, Bodor Lászlón keresztül jutottak el Nyisztor Péterhez Máramarosszigetre, akinél 7-8 fajtatiszta erdélyi kopót találtak. Tőle vásároltak meg két peldanyt, amit kivittek Magyarorszagra es a Budapesti Állat és Növénykertben helyeztek el Állatkerti Mózsi és Állatkerti Réka néven. E tenyészpeldányokból kiindulva dr. Anghi Csaba iranyitasa alatt indult meg a fajta ujjáélesztése. Ezek voltak az első Magyarországi törzskönyvezett kopól. Később még sikerült fajtatiszta egyedeket felkutatni Erdélyben, amelyeket vérfrissitésként használtak. Pl. dr. Kelemen Attila segitségével a Beszterce megyei Zselykről is kerültek ki kopók ezekben az években. Az FCI hivatalosan, nemzetközileg 1968-ban elismerte az Erdélyi kopót. Később a standard több módosításon esett át, de abban egységes volt mindegyik változat, hogy két erdélyi kopó változatról szólt. A legutolsó 2000. évi standarmódosításból azonban már kimaradt a rövidlábú erdélyi kopó részletes leírása, csupán a „Rövid történeti áttekintés” részben említi meg ezt a fajta változatot. Romániában az első törzskönyvezett kopók a '7o-es években születtek: Lola és Corbu. 2004-ben a magyar Országgyűlés nemzeti kincsnek nyilvanitotta a magyar eredetű állatfajtákat, beleértve az erdélyi kopót is.
Magyarországon és Erdélyen (Románián) kivül nem nagyon ismert. Az erdélyi állomány jelentős része vadászok kezén van, aminek az áldásai mellett hátrányai is vannak, mert ezeknek nagy része sehol nincs nyilvántartva, törzskönyvezve. Az utóbbi években megnőtt a kereslet az erdélyi kopó után Görögországban, többnyire vadászati célokra. Sok törzskönyvezett (és törzskönyv nélküli) kopót vásároltak meg viszonylag alacsony áron Erdélyből.